A Rózsafüzér története
A RÓZSAFÜZÉR története és hitbeli alapjai
Írta: Br. Marie-Dominique OP
(Megjelent a Szent Margit Lap 71-75. számában)
"A Boldogságos Szűz Mária ezekben a végső időkben, melyekben
mi élünk, a rózsafüzér imádságnak új hatékonyságot adott: nincs olyan probléma,
bármily nehéz is legyen, világi vagy mindenekelőtt lelki, saját személyes
életünkre, családunkéra, a világ vagy a szerzetesrendek családjaira vagy a
népek és nemzetek életére vonatkozó; nincs semmilyen probléma - mégegyszer
mondom -, bármily nehéz is, melyet a rózsafüzér imádkozásával ne tudnánk
megoldani. A szentolvasóval fogjuk magunkat megmenteni, megszentelni, vele
fogjuk Urunkat vigasztalni és számtalan lélek üdvözülését elérni" (Pater
Fuentes 1957. december 26-i interjúja a Fatima-i Lucia nővérrel).
Lucia nővér e megjegyzése minden bizonnyal a
rózsafüzér legszebb apológiája. Természetesen, a leghatásosabb ima, mellyel
Isten szívét meghathatjuk, kétségen kívül a liturgikus ima: a szentmise,
körülvéve a szent officiummal (breviárium, papi és szerzetesi zsolozsma). A
rózsafüzér soha nem akarta a liturgiát helyettesíteni. "Mindazonáltal a
liturgia sem harcol a rózsafüzér ellen, melynek sajátos és nem lebecsülendő
karaktere van." A rózsafüzér számba veszi Urunk életének azon titkait, melyeket
a liturgia a karácsonyi és húsvéti ciklusban ünnepel, és a maga módján szemléli
őket, "mialatt figyelmét explicit arra a szerepre tereli, melyet a Boldogságos
Szűzanya ezekben a történésekben játszott".
Mi azonban kezdjük írásunkat ezen ájtatossági forma történetének nagy vonalakban való felvázolásával:
BOLDOGSÁGOS SZŰZANYÁNK KÖSZÖNTÉSÉTŐL AZ AVE MARIA-IG
Ritkán fordul elő, hogy egy ájtatossági forma hirtelen bukkan
fel a történelemben. Az isteni pedagógia gyakran évszázadokig készíti fel a
lelkeket ilyenre. Kijelenthetjük, hogy a rózsafüzér a keresztényeknek azon
nagyon korai szokásából ered, miszerint az első hívek Szűz Máriának köszönetet
mondtak mindazokért a kegyelmekért, melyeket ő az emberi nemre hozott; miként
ezt Sedulius 5. századból származó verse, melyet belefűztek a liturgiába,
bizonyít: "Gaudia Matris habens cum virginitatis honore. Nec primam similem
visa est, nec habere sequentem."
De ismeretesek az Ave Maria stella, a Salve Regina és
más versek is, melyek hasonló inspirációt mutatnak. A papság és a hívek
ájtatosságából a köszöntések különböző formái keletkeztek, melyek a
későbbiekben többé vagy kevésbé az inspirációnak megfelelően alakultak tovább.
Ez az ájtatossági forma a középkorban különleges fejlődési
szakaszba jutott annak a nagy lendületnek eredményeképpen, melyet a
Mária-tisztelet Clairveaux Szent Bernát hatására vett.
Szűz Máriának, valamint az ő saját kegyelmi érdemeinek és
azon kegyelmeknek a szemlélését, melyeket ő gyermekeinek kijárt, olyan örömnek
tekintették, mely minden más örömet felülmúl. A Boldogságos Szűz köszöntésének
ezen örömteli ájtatosságából származik a rózsafüzér név. A középkorban ugyanis
a rózsa az öröm szimbóluma volt. Az öröm jele volt, ha valaki magát
rózsacsokorral koronázta meg. Sőt, Szűz Máriát még "rózsakertnek" is nevezték,
mivel a középkori latin nyelvben a rózsakert neve rosarium volt.
Egyesek arról is meg vannak győződve, hogy Szűz Mária
maga minden egyes köszöntésnél az angyal köszöntésekor érzett öröm új
visszhangját érzi. Nem csak arról van szó, hogy mi örülünk, ha Nagyasszonyukra
gondolunk, hanem Mária szívét is meg akarjuk örvendeztetni. A Boldogságos Szűz
Máriának szóló köszöntések tehát spirituális rózsákként értendők, melyeket Szűz
Máriának átnyújtunk, melyekből koronát fonunk, egy rózsakoronát.
Ellenszolgáltatásként a Boldogságos Szűz rózsából font láthatatlan diadémot
helyez gyermekeinek fejére - lelki kegyelmeket.
HOGYAN KELETKEZETT AZ AVE MÁRIA
Ennél a buzgóságnál, mellyel a Boldogságos Szüzet köszöntötték,
nem csoda, ha a köszöntés legkedveltebb formáját direkt az Evangéliumból
vették, az angyali üdvözletből, és Máriának Erzsébetnél tett látogatásából,
melyet mindenki ismert:
- "Üdvözlégy, malaszttal teljes, az Úr vagyon teveled,
áldott vagy te az asszonyok között" (Luk 1,28);
- "Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te
méhednek gyümölcse!" (Luk 1,42).
Ez a két köszöntés képezi az Ave Mária első részét. Az
általános vélemény szerint, e kettőt a 11. században kapcsolták össze.
A 17. század elején az Ave Mária második része
(Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek szent anyja, imádkozzál érettünk, bűnösökért
most és halálunk óráján) még nem volt általánosan használatos. Az Ave
befejezetlen maradt és csak a (mostani) első részből állt.
A rózsafüzér bevezetése Szent Domonkos által
A 13. és 14. század íróitól hiába várjuk, hogy külön és
részletesen megemlítsék azt a tényt, hogy a rózsafüzért Szent Domonkos vezette
be. Az ilyesmi egyszerűen nem tartozott azon kor irodalmi zsáneréhez. Ezek az
írók fontosabbnak tartották, hogy olvasóik épülését előmozdítsák - ami
egyébként is a legfontosabb -, minthogy tudományos adatokat közöljenek. A
rózsafüzér eredetét ezért homály fedi. A Gondviselés ezt így akarta, még akkor
is, ha ez a modern racionalistáknak nem tetszik. Ez Szűz Mária és az ő
szolgájának, Szent Domonkosnak titka marad.
Mindazonáltal nagy aljasság és a józan ész meghökkentő
hiányának jele, ha valaki ezt a homályt arra akarja felhasználni, hogy ezen ima
bevezetését Szent Domonkostól elvitassa, miként ezt a modernisták teszik:
- nagy aljasság, mert a rózsafüzérnek Szent Domonkos
által való bevezetése a biztos hagyományok körébe tartozik, nemcsak a domonkos
rendben, hanem a római katolikus Egyházban is. Ez a fő érv;
- a józan ész hiánya, mivel a 13. és 14. századi
dokumentumok oly sok és meggyőző indiciumot szolgáltatnak, hogy ezek
elégségesek arra, hogy a rózsafüzér bevezetését időben pontosan be lehessen
határolni. Ennek a behatárolásnak az időpontja pedig se a Szent Domonkos
előtti, se az utána jövő időre nem illik. Vizsgáljuk meg egy kissé ezt a két
pontot, melyet a modern kritika teljesen figyelmen kívül hagy.
A rózsafüzér bevezetése Szent Domonkos által a római Egyház hagyományában
Idézzük elsőnek Szent V. Pius 1569-ben kelt bulláját a
Consueverunt romani Pontifices-t. Ebben nagyon világosan le van írva, hogy
Szent Domonkos kialakított egy új imamódot - melyet rózsafüzérnek vagy a
Boldogságos Szűz Mária zsoltárának neveznek -, melyet ezután az egész római Egyházban
propagálni kezdett. Ez az imamód abból áll, hogy a Boldogságos Szűz Máriát 150
Ave Mária - Dávid zsoltárai számának megfelelően - felmondásával tiszteljük,
miközben minden 10 Ave Mária után egy Miatyánkot toldunk be, valamint a mi
Urunk Jézus Krisztus élete titkainak szemlélését.
A Monet Apostolus bullában (1573), mellyel a
rózsafüzér-ünnep bevezetésre került, XIII. Gergely pápa arra emlékeztet, hogy
Szent Domonkos "azért vezette be ezt az igen ájtatos gyakorlatot, melyet
rózsafüzérnek vagy Mária-zsoltárnak neveznek, hogy Isten haragját elterelje és
a Boldogságos Szűz segítségét kieszközölje".
Mikor 1724-ben kétségbe kezdték vonni, hogy a rózsafüzért Szent Domonkos találta ki, XIII. Benedek megbízta a rítus-kongregációt, hogy foglalkozzon ezzel a kérdéssel. Prospero Lambertini hittudós, a későbbi XIV. Benedek, a szolid római hagyományra támaszkodva cáfolta meg az ellenkező állításokat. 1726. március 26-án XIII. Benedek kiadta a római breviárium leckéit az október 7-i ünnep matutinumához, miközben kihirdette, hogy "Mária azt ajánlotta (Szent Domonkosnak), hogy a népnek prédikálja a rózsafüzért, és értésére adta, hogy ez az ima különlegesen hatásos segítség az eretnekségek és a bűnök ellen". XIV. Benedek, aki ismerte azokat a vélekedéseket, melyek kétségbe vonták a rózsafüzérnek Szent Domonkos által való elterjesztését, kijelentette, hogy a római hagyomány szolid bázison alapszik - validissimo fundamento -, és az ellenfeleknek így válaszolt: "Azt kérdik tőlünk, vajon valóban Szent Domonkos volt-e az, aki a rózsafüzért bevezette. Azt mondják, hogy zavarodottak és kétségeik vannak e kérdésben. De mit mondanak azokhoz az ítéletekhez, melyeket a pápák, X. Leó, V. Pius, XIII. Gergely, V. Sixtus, VIII. Kelemen, VII. Sándor, XI. Ince, XI. Kelemen, XIII. Ince, XIII. Benedek és még sokan mások hoztak, kik egyértelműen Szent Domonkost tartották a rózsafüzér bevezetőjének?"
A 13. és 14. század dokumentumainak tanúságtétele
Egy új szokás felbukkanása
A Boldogságos Szűz köszöntéseiben megtaláltuk a rózsafüzér
távoli eredetét. Mindazonáltal könnyűszerrel be lehet bizonyítani, hogy a
szokás, bizonyos számú Ave Máriát imádkozni nem volt elismert, pláne nem
általánosan elterjedt. Egyszóval, ez a szokás Szent Domonkos idejében nem volt
életben, egyszerűen azért, mert egyetlen dokumentum vagy hagyomány sem említi.
Meghökkentő azonban - és bizonyító erejű -
megállapítani, hogy Szent Domonkos óta az ezen ájtatossági formáról - mely
minden rétegben, műveltek és egyszerű emberek között gyorsan terjedt - szóló
bizonylatok száma a kor okirataiban megsokszorozódnak.
50 és 150 Ave Mária elimádkozásáról szóló beszámolók is ismételten megtalálhatók e kor okirataiban, mégpedig jelentőségteljes kontextusban: "Túlcsordul a száma azon dokumentumoknak, melyek tanúsítják, hogy a domonkos rend konventjeiben és kolostoraiban a 13. századtól kezdve Ave Mária-sorozatokat imádkoztak, 50, 150 vagy akár 1000-t is egymás után (...) Ki adta a domonkos szerzeteseknek és szerzetesnőknek ezt az ájtatossági formát? Nyilván az, aki a rendet is alapította: Dominik de Guzman!!" idézzük Szent Lajos királyról is ezt a szép tanúságtételt: "A szent király minden este 50-szer letérdelt, majd rögtön felállt, hogy újra letérdeljen, és miközben letérdelt elmondott egy Ave Máriát."
Ugyanebben az időben terjedt el az összes társadalmi rétegben a gyöngysorok szokása is. Párizsban nem kevesebb, mint három műhely foglalkozott e gyöngysorok készítésével. Egy másik érdekes és tanulságos tény Romée de Livia-val, Szent Domonkos közvetlen tanítványával kapcsolatos. A régi krónikákban olvasható, hogy ez a szerzetes - egy nagyon művelt klerikus, hiszen egymás után volt a Lyon-i konvent priorja, majd Provence provinciálisa és végül Bourges priorja - "halálos ágyán áhítattal telve, igen szorosan kezében tartotta azt a csomókkal ellátott zsinórt, mellyel az Ave Máriákat számolta, és a szerzeteseknek lelkére kötötte a Boldogságos Szűzhöz és a gyermek Jézushoz szóló ezen ájtatossági forma gyakorlását". Ez bizonyítja, hogy a prédikáló testvérek kezdettől fogva nagyon buzgónak mutatkoztak abban, hogy Szent Domonkos ájtatos buzgalmát a rózsafüzér iránt elterjesszék. A domonkosok, az egész kereszténységben szétszóródva, döntő hatással voltak arra, hogy a rózsafüzér imádkozása elterjedt és a társadalom összes rétegében előretört. R. P. Mortier OP, a domonkos rend kimagasló történésze, nyomatékosan ezt írja: "A Szent Domonkos által alapított szerzetesrend működésének kora kezdeteitől fogva különleges módon fejlesztette ki az Ave Mária iránti gyakorlati odaadást. Ez vitathatatlan tény."
Mindazonáltal a rózsafüzér nem csak egy új és szép szokás volt, mellyel Miasszonyunkat az Angyali Üdvözlet többszöri ismétlésével tisztelték, hanem Szent Domonkos ideje óta ez lett az Egyház egyik fegyvere ellenségei ellen.
FEGYVER AZ EGYHÁZ ELLENSÉGEI ELLEN
Egy történelmi dokumentum Szent Domonkost az eretnekek elleni
egyik híres csatában a rózsafüzért imádkozva mutatja. E csata végződött 1213.
szeptember 12-én a Toulouse közelében fekvő Muret-nál az első olyan
győzelemmel, melyet Szent Domonkos a rózsafüzér segítségével aratott. III. Ince
pápa felhívására összegyűlt 800 katolikus lovag állt szemben körülbelül 34 000
ellenséges katonával (katarokkal, kiket Aragóniai II. Péter király
Spanyolországból érkezett csapatai erősítettek). Domonkos a papsággal és a néppel
felvonult a Muret-i templomhoz és eközben mindenkivel a rózsafüzért
imádkoztatta. 5 hónappal ezen esemény után egy dél-franciaországi jegyző ezt
írta: "Dominicus rosas afferre, Dum incipit tam humilis, Dominicus soronas
conferre, Statin apparet agilis (Domonkos rózsát visz [Miasszonyunknak],
alázatosan jelenik meg, ha [imádkozni] kezd; Domonkos csokrokat fon, [az
imában] azonnal jártasnak tűnik)."
A jegyző megemlíti Domonkos alázatosságát, mely nem
tétovázik a rózsafüzér imát (egy nagyon alázatos imát, egy népimádságot)
feleleveníteni; és megemlíti jártasságát a koronák tökéletesítésében, vagyis a
versszakok ismétlésében. A katolikus lovagok győzelme - Montforti Simon
vezetésével - elsöprő és csodálatos volt (a katolikusok vesztesége 8, az ellenségé
10 000 fő volt). A krónikák arról számolnak be, hogy a hit ellenségei egymás
után estek el, mint az erdő fái a fejszecsapások alatt. Miként a katarok elleni
keresztes hadjárat, melynek a Muret-i csata legdicsőbb fejezetéhez tartozik,
visszaállította a politikai békét, úgy lett mindenek előtt a rózsafüzér
prédikálása az, ami a szíveket megtérítette és ennek a régiónak végérvényesen a
békét meghozta. Ezzel egy fontos ponthoz érkeztünk. Szent Domonkos számára a
rózsafüzér nem csak Mária dicsőítése és a Gondviselés által küldött a
kereszténység megvédésére szolgáló fegyver volt, hanem mindezek előtt.
A PRÉDIKÁCIÓ MÓDSZERE
Szent Domonkos Miasszonyunk ajánlására a hit titkait prédikálta, és hallgatóival egyúttal a Miatyánkot és az Angyali Üdvözletet imádkoztatta. Azért tette ezt, mert a beszéd, akármilyen briliáns is, nem elégséges az emberek megtérítésére. Egyedül Isten kegyelme képes a lelkek rejtett ellenállását megtörni, és ezt a kegyelmet csak az ima segítségével lehet megszerezni. Először az apostol imádságával; és Szent Domonkos egész éjszakákat töltött imában. De, így mondja Aquinói Szent Tamás, "előfordul, hogy a felebarátért mondott ima nem hoz eredményt (...) annak a személynek az oldalán meglévő akadály miatt, akiért az ima szól". Ha viszont maga a bűnös kezd el imádkozni, akkor az ő imája megszünteti ezt az akadályt. Valóban "négy feltétel van, melyeknek együttes megléte biztosítja, hogy biztosan megkapjuk azt, amiért imádkozunk: szükséges, hogy magunk számára kérjünk, hogy azt kérjük, ami ahhoz kell, hogy az örök üdvösséget elérjük, és hogy ezt alázattal és kitartással kérjük". Ezért lesz az apostol különlegesen inspirált és természetfeletti műve, ha ilyen módon prédikációs tevékenységét annak az imájával egyesíti, akit tanítani akar.
Miért volt ez a prédikáló módszer alkalmas arra, hogy a
katarok eretnekségét eltörölje? A katarok számára az érzékelhető és anyagi
világ a gonosz vagy az ördög műve volt. Isten ezért nem vehetett föl emberi
testet egy szűz méhéből és nem halhatott meg a kereszten, hogy minket
megmentsen. Ezzel az emberré válás és a megváltás titkait tagadták, a
Boldogságos Szűz Máriát becsmérelték, és csak egyetlen imádságot, a Miatyánkot
ismerték el, melyhez babonásan ragaszkodtak. Ha a katolikus prédikáció hiánya
elősegítette a katar eretnekség terjedését, akkor a rózsafüzér titkainak népies
prédikációja, együtt a Miatyánk és az Angyali Üdvözlet imádsággal, volt a
megfelelő alapos ellenszer ezen ostor ellen. Nagy számú szerzetes járta a
vidéket és szavaikkal összekötötték egy szegénységben élt élet példáját. A 13.
század folyamán a dél-franciaországi Languedoc-ban nem kevesebb, mint 118
kolostort alapítottak a kolduló rendek (domonkosok, ferencesek, karmeliták,
ágostonosok). 1216 és 1295 között csaknem 1100 domonkos élt ezen a területen.
A szóbeli ima és Krisztus és Miasszonyunk titkai
szemléletének ezen egysége ezután ájtatosságban terjedt szét, mégpedig oly
gyorsan, hogy például már 1236-ban említést tesznek róla egy zsoltároskönyvben,
melyet a Gand-i begináknak adtak. Ehelyütt sem lehet semmi ehhez hasonlót
találni a Szent Domonkos működése előtti időkből.
Miért nem akarják tehát elismerni, hogy Szent Domonkos
vezette be a rózsafüzért, holott a pápák egyhangúan neki ítélik meg ezt a
szerepet, mely ítéleteknek soha semmi nem mondott ellen, és bőséges forrásokkal
rendelkezünk, melyek bizonyítják, hogy ezen ájtatosság a szent korában és az
általa alapított rendben bukkant fel először?
Ami a módját illeti, mellyel ennek a nagy szentnek a
rózsafüzér adatott: a kegyelem szokásos útjain, azaz egyszerűen sugallatra
történt, vagy nem inkább egy mennyei látomás formájában, melyet a szent
titokban tartott, és mellyel Szűz Mária tanítványát oktatta és vigasztalta?
Nincs rá okunk, hogy ezt az utolsó verziót elvessük. Sőt, elsőbbséget kell neki
adnunk, mert a tiszteletreméltó hagyomány így mondja, az Egyház részéről
túlságosan is elfogadott és a hívek emlékezetébe nagyonis bevésődött ahhoz,
hogy csak legenda legyen.
Hol történt ez a kinyilatkoztatás? Toulouse lakosai
Bouconne erdeibe tették ennek helyét, nem messze attól a várostól, ahol Szent
Domonkos első kolostorát alapította. Puy egyháza azt vallja, hogy az ő
katedrálisában történt. Petitot páter viszont olyan hagyományról beszél, mely
ezt az eseményt a Languedoc-ban fekvő Prouille szentélyébe helyezi, Fanjeaux
falu határába, ahol Szent Domonkos a szemlélődő domonkos női rendet alapította,
és ahonnan ő 1217. augusztus 15-én az első barátokat egész Európába szétküldte.
Boldog Alanus de Rupe szervező szerepe
"A Szent Domonkos által prédikált rózsafüzér az idő multával
és az emberek hanyagsága miatt hanyatlásnak indult és csaknem teljesen eltűnt"
(Forli püspöke, Alexander pápai legátus levele, melyben 1476. március 10-én a
Köln-i rózsafüzér-közösséget approbálta).
Ennek oka azok a szerencsétlenségek voltak, melyek a
kereszténységet sújtották. A 14. század közepén Európát a fekete pestis
pusztította, amiben a koldulórendek tagjainak többsége meghalt. Ezután a nagy
szkizma rontott a helyzeten, mely a lelkeket azzal is összezavarta, hogy a papságot
és a híveket elidegenítette egymástól. Mindez az összevisszaság vezetett
végülis a protestantizmushoz. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy a
rózsafüzér prédikálása kijött a gyakorlatból. Csak a 15. század utolsó
negyedében, nem sokkal a protestantizmus vihara előtt kezdte el ismét hirdetni
és újraszervezni a breton származású domonkos, Alanus de Rupe (1428-1475). Ezt
maga Alanus közli velünk. Egy eredetileg az ő tollából származó dokumentumban
ez áll: "A Szűzanya többször megjelent neki gyermekével a karján; a fájdalmas
passió nevében mindketten lelkére kötötték, hogy hirdesse a psalteriumot, hogy
az isteni harag következményeit elkerülhessék; és mindezt azokért a
nehézségekért és kimondhatatlan bajokért, melyek Isten Egyházára, a rendre és a
világra zúdulni fognak. Ezekben a gyötrelmekkel teli vészterhes időkben, a
kereszténység legnagyobb megpróbáltatása idején Mária zsolozsmája által akarta
a föld arculatát megújítani és az embereket az isteni törvények megtartásához
visszavezetni". Abban az időben, amikor ezeket a sorokat egy kis kötetben
németül leírták, született Luther, aki körülbelül 10 éves lett, mikor nyomdába
adták őket.
A Lille-i konvent szerzetese, Boldog Alanus de Rupe
feladatául tűzte ki, hogy prédikációiban megtanítsa, hogyan forduljanak Szűz
Máriához az Üdvözlégy Mária recitálása és a hit titkairól való elmélkedés
által. Ez volt a rózsafüzér, mely tízes csoportokba felosztott és egy-egy
Miatyánkkal egymástól elválasztott 150 Üdvözlégy Máriából áll. Meg kell
jegyezni, hogy Alanus nem csak Krisztus életének örömteli, fájdalmas és
dicsőséges titkait tárgyalta. A témák, melyek elmélkedésére hallgatóságát
felszólította, szeretetteljes elmélkedés volt minden egyes személy
szükségletének és ájtatosságának megfelelően, mindenekelőtt a vallást érintő
kérdésekben: a titkok hármas szériája mellett a hívek a hét szentségről, a
mennyei udvar glóriájáról és boldogságáról vagy hasonló témákról
elmélkedhettek. Ez az ájtatosság nagy szabadsággal bírt. A rózsafüzér privát
elmélkedésekor még ma is megengedett ez a szabadság. (Búcsút azonban csak a mi
Urunk életének, szenvedésének és feltámadásának szemléletével lehet elnyerni.)
De Alanus de Rupe legnagyobb műve vitathatatlanul a
Boldogságos Szűz Mária zsolozsma-rendjének visszaállítása volt. Szent Domonkos
óta léteztek már a híveknek olyan közösségei, kik összegyűltek, hogy a
rózsafüzért együtt imádkozzák. Ezért tekintik Szent Domonkost a
rózsafüzér-közösségek megalapítójának. Miből is állt ez a visszaállítás? Alanus
de Rupe hozzájárulása két újdonságot hozott.
Először: a rózsafüzért a Boldogságos Szűz Mária
zsolozsmájának tekintette. Míg a papok breviáriumukban egy héten a 150 zsoltárt
recitálták, addig a rózsafüzér a minden héten elimádkozott 150 Üdvözlégy
Máriájával a laikusok breviáriuma lett.
Azután a híveket a céhek mintájára szervezte
csoportokba. Alanus de Rupe elképzelése szerint a rózsafüzér-közösségek az ima
céhei voltak, miként a különböző mesterségeknek is céhei voltak; azzal a
különbséggel, hogy az ima ezen céhei univerzálisok voltak és nem csak egy
provinciára vagy egy királyságra korlátozódtak, hanem az egész világra
kiterjedtek, és a kereszténység összes közösségét össze kellett kötniük.
Aki beiratkozott egy rózsafüzérrendbe, az részesedett
a világ összes rendtagjának imájában. Az, aki szobájában egyedül imádkozta az
Üdvözlégy Máriákat, ezt a közösségek összes többi társával és mindenkiért
tette. Ez volt Alanus de Rupe természetfeletti zsenijének fő műve. Sőt, még azt
is hozzáfűzte ehhez, hogy a rend minden tagja a többiek ájtatosságának minden
művében és minden érdemében részesedik, méghozzá a vezeklő elégtétel szokása
szerint. A rendi szabályzat második fejezetében Alanus de Rupe ezt írja: "Ezen
rend fő tárgya az, hogy minden egyes tag minden műve és minden érdeme a rend
összes tagjának közös javára szolgál". És egyik tanítványa, Michel Francois de
Lille, ugyanilyen értelemben egyfajta kommentárként még ezt tette hozzá: "Mivel
az imák vagy minden jámbor mű csak akkor válik hasznára egy másiknak elégtétel
gyanánt, ha ez annak akarata szerint, aki ezt teszi, történik, mindenkinek, aki
a Szűzmária zsolozsmát imádkozza, ezt akár egy mindenkor megismételt aktus
által, akár szokásszerűen tudatosan az összes tag (élők és holtak) javára kell
tennie".
Ez az univerzális imalánc jelentős sikert ért el a
keresztény népnél, aki nagy buzgalommal vett részt benne. Rövid időn belül
szoros hálóként fonta össze a kereszténység államait, hogy pajzsként védelmezze
őket.
Az első ilyen rózsafüzér-közösség 1470-ben alakult Douai-ban.
Ez lett egy soktagú család legidősebb tagja. Ezen ájtatossági forma iránti
lelkesedés oda vezetett, hogy egyesek elkezdték a zsolozsmát naponta imádkozni.
Boldog Alanus de Rupe azonban mindössze 5 évvel az első
közösség megalakulása után, 1475-ben meghalt. Így egy másik domonkos, Jakob
Sprenger barát, a Köln-i kolostor priorja és a teológia magiszterje lett az,
aki az éppen életbe hívott művet tovább propagálta. Alanus de Rupe Szűz Mária
zsolozsmáját Flandriában, Hollandiában és Bretagne-ban prédikálta. Jakob
Sprenger Németországban prédikált tovább; az itt elért első eredmény lett az
előbbiekben már említett, 1476. március 10-én a Szentszék legátusa, Alexander
által approbált Köln-i közösség. A rózsafüzér a burgundi herceggel, Merész
Károllyal kötött, nem várt békét hozta meg ennek a városnak.
És 1478. szeptember 30-án Sebenico püspöke
ünnepélyesen és a legnagyobb szeretettel approbálta a Lille-i közösséget. Ezzel
az aktussal vette kezdetét a Lille-i konventben az a rendkívüli áhítatosság,
mely belőle évszázadokon keresztül, a vészes II. Vatikáni Zsinatig, a
rózsafüzér propagálásának legbuzgóbb centrumát csinálta.
Jakob Sprenger és Dole püspöke, Jean Tullensis OP,
közös akciójának köszönhetően VI. Sixtus pápa 1479. május 8-án ünnepélyes approbációt
adott ezen ájtatosságnak az Ea quae ex fidelium kezdetű bullában. Ez az első
pápai szöveg a rózsafüzér érdekében. Az ezt követő évszázadokban sok további
szöveg és számos búcsú adományozása bizonyította a Szentszéknek a
rózsafüzér-közösségekkel szembeni jóindulatát és támogatását.
Alanus de Rupe módszerét a domonkos rend is lelkesedéssel vette át, majd örökségévé és prédikációs tevékenységének elválaszthatatlan részévé tette. A prédikálórend általános káptalanjának aktáiban az első rózsafüzérről szóló beszámoló Alanus de Rupe halála utáni kilencedik évből, 1484-ből származik, amikor Bartholomaus Connazio volt a rend általános magisztere. Mindazonáltal hiába keresünk olyan dekrétumot, mely a rózsafüzért, mint ilyet a domonkos rendben és prédikáló tevékenységében általánosságban engedélyezi. Amit találni lehet, azok punktuális döntések, melyek bizonyos esetekben engedélyezik és bátorítják ezt a prédikációt. Ebben a tárgyban az első ilyen hivatalos irat az a felhatalmazás, melyet Torriani magiszter 1488. október 28-án adott Mantuai Nikolaus testvérnek, melyben a magiszter engedélyt ad azon személyek felvételére a rózsafüzér-közösségbe, akik ezt kérik. Ettől az időtől fogva véget nem érő sorban készültek a hasonló tárgyú és formájú engedélyek, sőt egyedül a domonkos rend kapta meg a pápáktól azt a kiváltságot, hogy rózsafüzér-közösségeket állítson fel és ezekbe tagokat vegyen fel.
ÚJ FEJLEMÉNYEK
Az évszázadok során a rózsafüzér híveinek buzgalma nem lanyhult.
Pater Timotheus Ricci és az Örök Rózsafüzér
1634 egy olasz domonkos pap, Timotheus Ricci (1579-1643) Bologna-ban megalapította az "Örök Rózsafüzért", melynek alapszabálya kimondta, hogy a rózsafüzért éjjel és nappal, az év minden órájában imádkoznia kell valakinek. Ez nagyon megfelelt a híveknek, mivel ez azt jelentette, hogy az évnek csak egy órájára kellett elkötelezniük magukat, melyben az egész zsolozsmát elimádkozták. A hívek elmentek a domonkos kolostorba és egy fakazettából kihúztak egy papírt, melyen a napnak vagy éjszakának rájuk osztott órája volt felírva. A siker nagy volt. Egyedül Bologna-ban 16-szor kellett a kazettát újratölteni, és még VIII. Orbán pápa is magához rendelt a Vatikánba egy kazettát, melyből a maga óráját kihúzta. A pápa haláláig hű maradt ehhez az önként vállalt kötelezettséghez. Az óra, amit kihúzott, az este 11 és éjfél közötti volt. Az Örök Rózsafüzér gyorsan elterjedt az egész kereszténységben, és a pápák gazdagon ellátták búcsúkkal.
Grignion de Monfort Szent Lajos-Mária
A rózsafüzér iránti lelkesedés lendülete, melyet Alanus de
Rupe és Jakob Sprenger munkássága indított el, először a protestantizmus, majd
a janzenizmus alatt megtört. Bár az ellenállás számtalan szigete őrizte az
áhítatnak eme formáját, a régi tűzet mégis csak Grignion de Monfort Szent
Lajos-Mária (1673-1716) gyújtotta fel ismét.
A máriás kegyelem arra ösztönözte Szent Lajos-Máriát,
hogy csatlakozzon a prédikáló rendhez; belépett annak harmadrendjébe. Ez
lehetővé tette számára, hogy rózsafüzér-társulatokat szervezhessen, amihez a
domonkosok rendi főnökétől kapott engedélyt.
"A rózsafüzér csodálatraméltó titka" című műve
megmutatja, hogy Szent Lajos-Mária nagyon sokat merített a domonkosok
hagyományából. A szentet erősen befolyásolták Boldog Alanus de Rupe egyik
tanítványának, a domonkos Antonin Thomas-nak írásai. Antonin Thomas művét, a
"Boldogságos Szűz Mária misztikus rózsacsokra vagy a szent rózsafüzér, Szent
Domonkos által bevezetve" című írást 1698-ban nyomtatták ki Rennes-ben. Szent
Lajos-Mária számos részletet vett át ebből saját művébe, melynek megjelenését
éppen e tény késleltette, mivel a kiadó vonakodott Grignion de Montfort neve
alatt megjelentetni valamit, ami részben egy másik ember munkája volt. Szent
Lajos-Mária azonban nem elégedett meg a másolással, hanem az átvett részekhez
hozzáadta a maga hasonlíthatatlan zsenialítását.
Hogy a tudatlan és felületes népnek Jézus és Mária
titkait könnyebben hozzáférhetővé tegye, a szent keresztutakat is építtetett,
mint például Pontchâteau-ban, azonkívül körmenetei számára zászlókat tervezett,
melyek a titkokat ábrázolták. Több mint százezer tagot vett fel a
rózsafüzér-közösségekbe. Az ő és az általa alapított Mária Társulat
misszionáriusainak buzgósága újra kereszténnyé tette Nyugat-Franciaországot, és
ezzel megalapozta azt a csodálatraméltó ellenállást, melyet ez a vidék a
francia forradalommal szemben tanúsított.
Az is Szent Lajos-Mária volt, aki a rózsafüzérhez -
bizonyos fokig bevezetőként - hozzáfűzte a Credo-t, a Miatyánkot és a három
Üdvözlégy Máriát, melyek nem a domonkos hagyományból származnak és ezért nem
szükségesek a rózsafüzérhez kötődő búcsúk elnyeréséhez. A szent ezen toldaléka
azonban az idők folyamán általánosan elterjedt.
A tiszteletreméltó Marie-Pauline Jaricot és az Élő Rózsafüzér
A 19. században Marie-Pauline Jaricot (1799-1862), a
domonkosok harmadrendjének tagja, Lyon-ban 1826-ban megalapította az Élő
Rózsafüzért. A francia forradalom által okozott spirituális összeomlás után
Marie-Pauline Jaricot-nak az az ötlete támadt, hogy az ima, az áldozat és a
tett univerzális apostolságát életre hívja, hogy ezzel az Evangélium
világosságát és a megváltás kegyelmét átadja azoknak az embereknek, akik még
ezt nem kapták meg vagy visszaadja azoknak, akik az idők során elvesztették. Ez
volt az a gondolat, ami arra késztette Marie-Pauline Jaricot kisasszonyt, hogy
a Gondviselés segítségével két művet alapítson: a hit terjesztésére szolgáló
egyesületet (a missziók segítségére) és az Élő Rózsafüzért (a régi
kereszténységnek a francia forradalom által elpusztított országai számára).
"Ezt a szép áhítatot (a rózsafüzért) 1826-ban, így
írja ő, általában a jámborok hívatására bízni, különösen ha már idősek és semmi
mást nem tudnak tenni, olyan hamis előítélet, mely sajnos mindenütt él. (...) Az
volt a legfontosabb, hogy a tömegeket arra ösztönözzük, hogy elfogadják a
rózsafüzért."
Milyen módon fogadta el a tömeg a szentolvasót? A
rózsafüzér 15 tizedből (10 Üdvözlégy Máriából) áll. Tehát találni kellett olyan
15 tagot, akik kötelezték magukat arra, hogy: l. naponta egy tizedet elimádkozzanak;
2. ezt a tizedet aszerint a titok szerint elmélkedjék végig, melyet havonta
kisorsoltak a számukra.
Ez a rózsafüzér azért élő, mert a 15 tag, akik közül
mindegyik naponta csak egy tizedet imádkozik, bár láthatatlanul, de mégis
egymással összefonódva, együtt, mindenki javára az egész zsolozsmát
elimádkozza. Ez a horizontális rózsafüzér. És közülük mindegyik 15 napon belül
maga is elimádkozza az egész zsolozsmát: ez a vertikális rózsafüzér.
Mint minden jó kezdeményezés, a kezdeti nehézségektől kipróbálva az Élő Rózsafüzér is, csakúgy mint a hit terjesztésére alakult egyesület és a jó könyvek műve, kimagasló sikert ért el. 1831-től átlépte Franciaország határát és Itáliában, Svájcban, Belgiumban, Angliában, sőt még Amerikában és Ázsiában is tovább terjedt. Az Élő Rózsafüzérnek 1834-ben Franciaországban már egy millió követője volt. XVI. Gergely pápa 1832-től approbálta az Élő Rózsafüzért, míg 1877. augusztus 17-én IX. Pius pápa a Quod jure haereditario kezdetű bullával a domonkosrend mesterének közvetlen jurisdictioja alá rendelte. Számtalan búcsúval ellátva az Élő Rózsafüzér úgymond noviciátusa lett a rózsafüzér-társulatoknak, melyhez tagjait természetszerűleg elvezeti. Ez az áhítati forma minden közegben elterjedhet, különösen a gyermekek (mint a rózsafüzérhez vezető út) és az elkülönülten élő személyek (például katonák) körében, akik számára nagy szellemi segítséget jelent.
A Fatimai Szűzanya
A rózsafüzér számára csúcspontot jelentett 1917. október 13-a
Fatimában. Ezen a napon a Boldogságos Szűz a Rózsafüzér Királynője címmel
jelent meg. És mialatt a zarándokok és kíváncsiak nagy tömege a napcsodát
átélte, a három kis látnok olyan látomásban részesült, mely a rózsafüzér-titkok
három részét mutatta meg:
- az örvendetes titkok megvilágítására először a szent
család jelent meg: az Isteni Gyermek, Miasszonyunktól és Szent Józseftől
körbevéve, megáldotta a világot;
- azután egy másik jelenet következett: a Fájdalmas
Szűz oldalán a mi Urunkkal, aki azt a bíborköpenyt viselte, amibe a katonák
nagypénteken öltöztették;
- s végezetül a diadalmas titkok szemléltetésére a
Kármelhegyi Boldogasszony jelent meg skapuláréjával kezében.
Ezen a napon a Boldogságos Szűz még egyszer kérte, hogy a
rózsafüzért naponta imádkozzák, miként ezt nyomatékos állhatatossággal minden
megjelenésekor tette (ne felejtsük el, hogy Lourdes-ban - előkészítésként -
Bernadette-t megtanította, hogyan kell a rózsafüzért jól imádkozni):
- 1917. május 13.: "Imádkozzátok mindennap a
rózsafüzért."
- június 13.: "Azt akarom (...), hogy ti mindennap
imádkozzátok a rózsafüzért!"
- július 13.: "Azt akarom (...), hogy ti továbbra is
mindennap imádkozzátok a rózsafüzért!"
- augusztus 19.: "Azt akarom, hogy ti továbbra is
mindennap imádkozzátok a rózsafüzért!"
- szeptember 13.: "Imádkozzátok továbbra is a
rózsafüzért!"
- október 13.: "Én vagyok a Rózsafüzér Királynője. (...)
Továbbra is mindig mindennap imádkozzátok a rózsafüzért!"
Néhány évvel később, 1925. december 15-én a Szűzanya újra megjelent Lucia nővérnek a Pontevedra-i (Spanyolország) konventben és azt követelte, hogy Lucia hozza nyilvánosságra és terjessze el az 5 első szombati ájtatosságot. Ez az ájtatossági forma a következőkből áll: öt hónapon keresztül minden első szombaton a rózsafüzér elimádkozásából, negyedórányi elmélkedésből a rózsafüzér 15 titkáról, gyónásból és áldozásból, mindezt elégtételként azokért a sérelmekért, amelyekkel az emberek Mária Szeplőtelen Szívét megsértik. A gyónás történhet 8 nappal a szombat előtt. Annak, aki szombaton akadályoztatva van, szabad vasárnap áldozni, ha a pap engedélyt ad rá.
A világ és az Egyház megmenekülésére a Szűzanya Fatimában azt követelte a pápától, hogy a világ összes püspökével együtt ajánlja fel Oroszországot Szeplőtelen Szívének; ez azonban a mai napig nem történt meg. A hívektől az első 5 szombat megtartását követelte a Boldogságos Szűz. A végső idők ezen gyakorlatához, hogy Mária Szeplőtelen Szívének dicsőségét hirdessük, hozzátartozik a rózsafüzér és a titkokról való elmélkedés. Ez mutatja ennek az áhítatnak sürgető aktualitását, melyről fatimai Lucia nővér ezt írja: "A Boldogságos Szűz Mária (...) azt mondta, mind nekem, mind unokatestvéreimnek, hogy Isten a két utolsó üdveszközt adta a világnak: a szentolvasót és a Mária Szeplőtelen Szívéhez szóló ájtatosságot. És az, hogy ezek az utolsóak, azt jelenti, hogy több már nem lesz."
A TANÍTÓHIVATAL PECSÉTJE
Már említettük a rózsafüzér érdekében kiadott első pápai
bullát: a IV. Sixtus pápa által 1479. május 8-án kiadott Ea quae ex fidelium
kezdetű bullát. Az évszázadok folyamán ezt számos további követte a
rózsafüzér-társulatok, az Örök Rózsafüzér vagy az Élő Rózsafüzér tagjai részére
adott búcsúkkal.
Mindazonáltal a pápák nem elégedtek meg azzal, hogy
beleegyezésüket és bátorításukat csak írásokkal fejezzék ki, hanem azokban az
esetekben, mikor az Egyház és a kereszténység veszélybe került, magukhoz
ragadták a kezdeményezést, amennyiben a rózsafüzérhez menekültek, és segítségül
hívták a társulatokat. Így történt, hogy Szent V. Pius körmenetek tartására
buzdította a katolikus kereszténység összes rózsafüzér-társulatát, hogy ezzel
kiharcolják a keresztény sereg győzelmét az iszlám felett, azt a győzelmet,
melyet Lepanto-nál valóban elértek.
De ha azt nézzük, hogy melyik pápa dolgozta ki
leginkább az Egyháznak a rózsafüzérről szóló tanítását, akkor ez bizonnyal
XIII. Leo pápa. Hosszú pontifikátusa (1878-1903) alatt XIII. Leó 12 enciklikát
írt a rózsafüzérről, nem számítva az e tárgyról szóló számtalan levelet és
brévét. Az Egyház történelmében egyedülálló dolog, hogy egy pápa ugyanarról a
témáról ennyi enciklikát írjon. Tekintettel az anti-keresztény erőkre, melyek
az Egyházat támadták és mindent tönkretettek, ami a katolikus világból még
megmaradt, a pápa válaszként az ima összes erejét mobilizálni akarta. Ő volt
az, aki elrendelte, hogy október a rózsafüzér hónapja legyen, és aki azt
követelte, hogy ezen hónap alatt a plébániatemplomokban a kitett Oltáriszentség
előtt naponta legalább egy rózsafüzért imádkozzanak el, melyet a Szűzanya
tiszteletére mondott litánia kövessen. A pápa minden év szeptemberében az egész
világ püspökének levelet írt, melyben figyelmeztette őket, hogy ne mulasszák el
a híveket e szertartás elvégzésére felhívni és bátorítani.
A Máriához való fordulás igazolása
A rózsafüzérről szóló első enciklikájának (az 1883.
szeptember 1-i Supremi apostolatus) egészen az elején a pápa emlékezetbe idézi,
hogy Szent Domonkos "egy mennyei fénytől megvilágosítva felismerte, hogy nem
lehet hatásosabb üdveszköz (e világ bajai ellen), mint az emberiség visszatérte
Jézus Krisztushoz, aki az út, az igazság és az élet, egy visszatérés, mely úgy
érhető el, ha minél gyakrabban szemléljük megváltásunkat, és az Istennél
közbenjáró azon szószólónál keresünk menedéket, a Szűzanyánál, akinek megadatott,
hogy minden eretnekséget eltiporjon".
Szószóló és közbenjáró, ez az a funkció, mely jogossá
teszi, hogy Szűz Máriánál keressünk menedéket. "Ki merészelné azt gondolni és
kijelenteni, hogy a Szűz védelmébe és segítségébe vetett nagy bizalmunk túlzott
lenne?" - mondta a pápa. "Az biztos, hogy Krisztuson kívül senkinek nem jár ki
a tökéletes közbenjáró szerep és cím. (...) Mindazonáltal, miként ezt az angyali
doktor tanítja, ez nem gátolja meg, hogy bizonyos értelemben az Isten és ember
közötti közbenjáró címet másnak is megadjuk, amennyiben ez a valaki az embernek
Istennel való egyesülésében közreműködik" (Summa theologica III.q.26,a1 és 2).
Kire vonatkozna ez a meghatározás találóbban, ha nem a Boldogságos Szűzre?
"Hiszen lehetetlen valakit elképzelni, aki ugyanolyan hatásosan tudná az
embereket Istennel kiengesztelni, mint ahogy ő tette ezt a múltban, vagy ahogy
ő tenné a jövőben" (Fidentem piumque). A múltban ő volt az, aki az Üdvözítőt
nekünk ajándékozta, és a Kálvárián minket vele megvásárolt. A jelenben és a
jövőben: "Ki látja félelmeinket és szükségeinket világosabban az örök Igében?"
Kinek van több hatalma, mint neki, hogy az Istenséget megérintse?
Hogy a Mária közreműködő szerepéről szóló tanítást
összegezzük, Pater Garrigou-Lagrange-zsel együtt azt mondjuk, hogy "a
Boldogságos Szűz Mária, a mi Urunkénál alárendeltebb módon, de minden ember
számára univerzális közvetítő a kegyelem elnyerésében és szétosztásában".
Miután kimerítően igazolta, hogy Máriához fordulhatunk
menedékért, XIII. Leó pápa útmutatását két pontra irányítja:
- A rózsafüzér (a szentmise és az isteni offícium
után) a leghatásosabb ima, hogy személyes megtérésünket kieszközöljük.
- A rózsafüzér a legerősebb fegyver a katolikus Egyház
ellenségei ellen.
A rózsafüzér - hatalmas eszköz a személyes üdvözüléshez és a társadalom megjavítására
Mindenekelőtt a rózsafüzér 15 tizede egyúttal modell
mindennapi életünk számára. "Az örvendetes titkok, mondja XIII. Leó, az alázat,
a munkában való türelem, a felebarát iránti jóakarat, a mindennapi élet szürke
kötelességeiben való lelkiismeretesség példái számunkra. A fájdalmas titkok a
fáradozásban és szenvedésben való türelemre tanítanak bennünket", hogy a
kereszt kincs, mert ez nyeri el számunkra és felebarátunk számára a mennyországot.
És végezetül a dicsőséges titkok arra tanítanak bennünket, hogy szakadjunk el a
világ javaitól, mialatt "leleplezik számunkra azt a boldogságot, melyet Isten
(...) azok számára készít, akik szeretik őt" (Laetitia sanctae - 1893. szeptember
8.).
Napunk minden pillanata, életünk minden periódusa
megtalálhatja tehát helyét az örvendetes, a fájdalmas vagy a dicsőséges
rózsafüzérben, mely ezáltal mindennapi társunkká válik. Egész életünk
rózsafüzér lehet. Ha Jézus, Mária és József példáját szemléljük, valóban
megtanuljuk, hogyan kell egy valóban keresztény életet élni, miként ezt XIII.
Leo pápa mondja: "A titkok szemlélete felgyújtja a lelkeket, hogy céljuk az
erények legyenek, és arra ösztönzi őket, hogy Jézus és Mária nyomát kövessék."
(Magnae Dei Matris - 1892. szeptember 7.)
XIII. Leó egyébként arra is felhívja figyelmünket, hogy az
örvendetes, a fájdalmas és a dicsőséges rózsafüzér pont az ellen a három főbaj
ellen nyújt orvosságot, melyek korunk társadalmát érik: a szerény és dolgos
élettel szembeni ellenkezésünk az örvendetes titkok szemléletében találja meg
ellenszerét, a szenvedés minden fajtájával szembeni irtózásunknak a fájdalmas
titkokról való elmélkedés a legyőzője, míg fékevesztett materializmusunk a
dicsőséges titkok szemléletében talál gyógyírt. Így a rózsafüzér nem csak az
egyes személyek számára tudja jótékony hatását kifejteni, hanem az egész
társadaloméra.
Mivel azonban Jézus és Mária erényeit Isten kegyelme
nélkül lehetetlen utánoznunk, a rózsafüzér szemléletéhez kérő imádság is
társul: ez a Miatyánk és az Üdvözlégy Mária, melyet a 15 bibliai eseményről
való elmélkedésünk közben imádkozunk. A Miatyánkot maga az Úr tanította nekünk.
Az Üdvözlégy Mária pedig azt éri el, hogy Miasszonyunk mint az Irgalmasság
Anyja lép közbe érettünk. "Ha imánkban Szűz Máriához menekülünk (...), akkor ő
készségesen ad nekünk kegyelmének kincséből, melyben őt Isten a kezdetektől
fogva oly gazdagon részesített. (...) Ha mi ennélfogva Máriát az angyal
köszöntésével mint kegyelemmel teljest üdvözöljük és ezt a többször megismételt
dicséretet szép csokorrá rendezve összefonjuk, akkor alig kifejezhető, szívesen
látott és kívánt módon cselekszünk" (Magna Dei mely Matris).
Mindazonáltal a rózsafüzér nem csak önnön
üdvözülésünkhöz hatásos eszköz, hanem egyúttal nagy segítség az Egyház összes
ellenségével szemben.
Az Egyház nagy segítsége összes ellenségével szemben
Szent Domonkosnak az albingensek elleni Languedoc-i
győzelmére célozva XIII. Leó pápa ezt írta: "(Domonkos) az isteni kegyelem
segítségével előre látta, hogy ez az áhítat hadigépként fogja (az Egyház)
ellenségeit szétszórni és kényszeríteni fogja őket elbizakodottságuk és
elvetemültségük feladására" (Supremi apostolatus). Egyébként XIII. Leo gyakran
beszélt a Languedoc-i katarok és a Lepantonál elért törökök feletti
győzelemről; de ezek nem az egyetlen győzelmei a rózsafüzérnek. Ezért a pápa
hozzáfűzte: "A katolikusoknak mindig fő gondja volt, hogy bizonytalan időkben
és veszélyes körülmények között Mária védelme alá meneküljenek, és magukat az ő
anyai gondoskodása alá helyezzék. (...) Az Egyház régebbi és új történelme, és az
elgondolkodtató annalesek őrzik az Istenanyának szóló nyilvános és privát
fohászok, valamint az általa nyújtott segítségek, békék és nyugalmak
emlékezetét, melyek a legkülönbözőbb körülmények között az ő intervenciójára
történtek."
Innen erednek a különböző címek, melyekkel köszöntjük
őt; a keresztények segítője, jótevője, vigasztalója, a csapatok királynője, a
győzelem és béke szerzője. Ezért figyelmezteti a pápa szünet nélkül a
püspököket, hogy a keresztény nép körében a rózsafüzér imádságot terjesszék,
mert ma, miként ő mondta: "az emberi eszközök nem elegendőek a bajok
leküzdésére." (Quanquam pluries)
A hatékonyság feltételei
Ehelyütt két olyan tanácsot akarunk megtárgyalni, melyekre
XIII. Leó pápa gyakran visszatér:
- a rózsafüzért lehetőleg többekkel együtt imádkozzuk;
- a rózsafüzért kitartással imádkozzuk.
1896. szeptember 20-án kiadott enciklikájában a pápa két okot
nevez meg a közös imádság nagyobb hatásfokára. Először magának a mi Urunknak
ígéretét: "Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik,
megkapják mennyei Atyámtól. Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a
nevemben, ott vagyok közöttük" (Mt. 18,19-20). A második okot Aquinói Szent
Tamástól veszi: "Lehetetlen, hogy egy csoport imája nem talál meghallgatásra,
ha ezen számos ima csak egyetlen egyet képez."
XIII. Leó e kijelentést kommentálva, a következőket
fűzi hozzá: "A nyilvános imák fölötte állnak a személyeseknek, és sokkal
nagyobb hatalmuk van; ezért kapta meg a rózsafüzér-közösség Domonkos pátriárka
által az Istenanya zászlaja alá rendelt milícia címet. (...) Valóban, folytatja a
pápa, Mária rózsafüzére mindazokat összefűzi, akik felvételüket kérik e
közösségbe, egy közös kötelék által, mint a testvéreket vagy fegyvertársakat.
Ebből egy nagyon erős hadsereg keletkezik, mely szabályszerűen instruált és
szervezett ahhoz, hogy a belső és külső ellenség támadásait visszaverje. E
jámbor egyesülés tagjainak joguk van Szent Ciprián szavait magukra
vonatkoztatni: 'Nyilvános és közös imánk van, és ha imádkozunk, azt nem egyedül
egyért tesszük, hanem az egész népért, mert mi mindannyian egyek vagyunk'"
(Augustissimae Virginis Mariae - 1897. szeptember 12.). Az imádkozásnak ez a
közös módja érte el a rózsafüzér nagy győzelmeit.
Mindazonáltal a pápa imánk egy másik követelményére is nagy súlyt helyez: az állhatatosságra: "Mindazonáltal akadnak olyanok, akik az általunk itt megjelenítetteket (a rózsafüzérről) bár helyesen értik, de a remélt javakra, különösen ami az Egyház békéjét és nyugalmát illeti, úgy gondolnak mint csak a múltban megadottakra; s a jövőre úgy tekintenek, mint olyan időre, amiben még rosszabbak fognak bekövetkezni. Ennek következtében buzgóságuk az imában és áhítatos hangulatuk bizonyos fokig kimerült, nincs többé bizalmuk és időnként elernyednek" (Octobri mense - 1891. szeptember 22.). "Nos, folytatja XIII. Leó, méltatlan és vakmerő dolog az isteni segítségadás idejét és módját meghatározni akarni." Ezen elbátortalanodás okának a pápa a természetfeletti szellemben való hiányunkat, csökkent hitünket és rövidlátásunkat nevezi meg. Azt mondja, hogy másképp kell érvelni, majd elmagyarázza, hogyan kell a dolgokat néznünk: "Az emberi szellem éléslátása a jelenlegi viszonyok megítélésében nem ér fel az Isteni Gondviselés emelkedett döntéseihez. De valamikor be fog következni, hogy jóságában Isten a történelmi események okát és következményeit nyíltan megmutatja nekünk. Akkor világosan kiderül majd, mily hatalmas befolyása volt ezekre a dolgokra az ima szeretetszolgálata, és mily módon érte el a meghallgatást. Következésképpen kinyilváníttatik, hogy a siker azáltal következett be, hogy az ily nagyon elferdült korszellem közepette oly sokan a test és a szellem mindennemű beszennyezésétől érintetlenül tisztának és épnek őrizték meg magukat, miközben a megszentelődést az Istentől való félelemben teljessé tették; továbbá hogy mások közel az elbukáshoz mégis uralkodtak magukon, és éppen a veszélyből és kísértésből az erények növekedését kapták; és végül megint mások, kik elestek, egyfajta belső unszolásra lélekben megrendültek és arra indíttattak, hogy újra felemelkedjenek és az irgalmas Isten szerető átkarolásába siessenek. Ezért mindenkit sürgősen könyörögve kérünk, hogy mindezt vegye fontolóra, hogy a régi ellenség csábító trükkjeinek ne engedjen; és hogy semmilyen okból ne lankadjon az imában való buzgóságban, hanem állandóan, szüntelenül tartson ki benne." (Octobri mense)
Mindez az Úr ezen szavainak illusztrációja: "Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?" (Luk. 18, 8); "Aki azonban mindvégig kitart, az üdvözül." (Mt 10,22)
RÓZSAFÜZÉR ÉS CSALÁD
XII. Pius pápa szavai
XIII. Leó pápa tanaihoz hozzá szeretnénk fűzni XII. Pius pápa azon bátorító szavait, melyekkel a családokat a rózsafüzér közös imádkozására buzdította, hiszen ha a csoportos ima nagy hatású, akkor a keresztény társadalomban van egy olyan csoportosulás, mely különösen kiváltságos helyzetet élvez: és ez a család. 1941. október 8-án, a fiatal házaspárok római zarándoklatának alkalmával a pápa a következőket mondta:
Mivel Önök, szeretett fiaim és lányaim, azért jöttek Rómába,
hogy a frissen alapított családi tűzhelyre a hívek közös atyjának áldását
kikérjék, ezzel együtt magukkal kellene vigyék a Boldogságos Szűz zsolozsmája -
aminek ez október hónap szentelve van - iránti nagyobb tiszteletet is (...)
A frissen esketettek rózsafüzére, melyet Önök fiatal
családjuk hajnalán egymás mellett imádkoznak arra a titkokkal és
felelősségekkel teljes életre tekintve, mely örömteli előjeleivel Önök előtt
megnyílt. Hiszen olyan örömteli dolog a bensőséges együttlét első napjainak
örömében reményeiket és terveiket ezen a módon a legtisztább és leghatalmasabb
Szűz védelme alá helyezni, aki a szeretet és az irgalom anyja, kinek örömei,
fájdalma és dicsősége az Önök lelki szemei előtt vonulnak el a tíz Ave Maria
ritmusában, és Önöknek a legszentebb család példáját emlékezetbe idézik.
A gyermekek rózsafüzére, a kicsik rózsafüzére, akik a
szentolvasó gyöngyeit kicsiny, még ügyetlen ujjacskáikban tartják, és lassan,
nagy buzgalommal és igyekezettel, mindazonáltal már szeretettel a Pater-t és az
Ave-t ismételgetik, melyre az anya türelme tanította őket; néha megbotlanak,
néha akadoznak, néha összekeverednek, de Mária - akit már mennyei anyjuknak
ismernek el - arcképére szögezett tekintetükből a tökéletes bizalom
nyíltszívűsége sugárzik! Ezután az első áldozás rózsafüzére lesz, melynek saját
helye lesz az erre a nagy napra való emlékezésben; egy szép emléktárgy,
feltéve, hogy az marad, aminek lennie kell, vagyis nem egy hiú luxustárgy,
hanem egy eszköz, melynek segítségével imádkozni és gondolataikat Máriára
irányítani tudják.
A fiatal lány rózsafüzére, aki már nagy, örömteli és
vidám, de egyúttal komoly és a jövőre gondoló, aki Máriára, az okos és gyengéd
Szeplőtelen Szűzre, odaadásának vágyaira bízza mindazt, amit szívében érez; aki
azért imádkozik, akit még nem ismer, akit azonban Isten ismer, és akit a Gondviselés
számára kijelölt, és akit ő magához hasonlónak, nevezetesen buzgó és nagylelkű
kereszténynek akar látni. Ezt a rózsafüzért, melyet vasárnaponként szívesen
imádkozza társnőivel, hétköznap talán a házimunka mellett édesanyja oldalán
mond el, vagy az irodai munkaórák közben vagy a földeken, ha akad néhány szabad
perce, hogy a szomszédos kápolnába betérjen.
A fiatal férfi rózsafüzére - tanonc, diák vagy gazda
-, aki elígérkezett munka által arra készül, hogy egy nap a maga és az övéi
számára a mindennapi kenyeret megkeresse; egy rózsafüzér, melyet értékes
kincsként őriz magánál azon tisztaság védőpajzsaként, melyet az esküvői oltárig
sértetlenül akar megőrizni; rózsafüzér, melyet az emberektől való félelem
nélkül az áhítat és az ima idejére alkalmas szabadidejében imádkozik;
rózsafüzér, mely őt a katonai uniformis alatt a háború gondjai és veszedelmei
között elkíséri; rózsafüzér, melyet talán az utolsó alkalommal magához szorítva
tart azon a napon, melyen a haza a legnagyobb áldozatot követeli tőle, és
melyet így bajtársai meghatódottsággal fedeznek fel kihűlt, véres kezében.
A családanyák rózsafüzére, a munkásnő vagy a
parasztasszony rózsafüzére, egyszerű és szolid, elhasználódott az évek alatt,
melyekben talán csak este tudta a kezébe venni, mikor fáradtan a napi munkától
hitében és szeretetében még erőt talál arra, hogy az álmossággal küszködve az
övéiért imádkozzon, a körülötte levők közül azokért, akik a test és lélek
veszélyeinek a leginkább ki vannak téve, talán kísértésekben vagy szorult
helyzetekben, vagy azokért, akikről fájdalommal látja, hogy Istentől
eltávolodtak. A társasági élet dámájának rózsafüzére, aki talán gazdagabb, de
gyakran még nagyobb gondoktól és félelmektől szenved.
A családapa rózsafüzére, a munka és az energia
emberéé, aki soha nem felejti el ceruzájával és noteszával rózsafüzérét is
magával vinni; aki nagy professzorként, híres mérnökként, neves sebészként,
ékesszóló ügyvédként, tehetséggel megáldott művészként, agrárszakértőként nem
szégyelli a munka zsarnokságából kiszakított rövid pillanatokban áhítatos
egyszerűséggel rózsafüzérét imádkozni, hogy egy templom csöndjében az oltár
lépcsőjén keresztény lelkét erősítse.
Az idősek rózsafüzére. Az öreg nagymama, aki merev
ujjai között fáradhatatlanul pergeti újra és újra a rózsafüzért vagy a templom
hátuljában, amíg merev lábai engedik, hogy odajárjon vagy már a kényszeredett
mozdulatlanság hosszú óráiban a tűznél álló karosszékében. Az öreg nagynéni,
aki minden erejét a család javának szentelte, és most, amikor életének - melyet
jótettek végrehajtásával töltött - végén odaadásának kifogyhatatlanságában azok
között a kis szolgálatok között, melyeket még el tud végezni, megszakítás
nélkül tizedről tizedre szentolvasóját imádkozza.
A haldokló rózsafüzére, aki azt utolsó órájában
mentőövként szorítja magához reszkető kezével, míg hozzátartozói ágya mellett
halkan imádkozzák; a rózsafüzér, mely a feszülettel együtt mellén pihen Isten
irgalmasságába, valamint a Boldogságos Szűz közbenjárásába vetett bizalma jeleként,
annak a bizalomnak, mely az ütni abbamaradó szívet ebben a pillanatban
eltöltötte.
Az egész család rózsafüzére, rózsafüzér, melyet kicsik
és nagyok közösen imádkoznak; ami este Mária lábainál mindazokat összegyűjti,
akiket napközben a munka elválasztott egymástól; mely úgy gyűjti őket egybe,
hogy egyúttal a távollevők és eltűntekre való emlékezetet bennük felfrissíti;
mely ily módon megszenteli azt a köteléket, mely őket a Szeplőtelen Szűz, a
Rózsafüzér Királynője vezetése alatt összetartja.
Lourdes-ban Mária számtalan kegyelmi ajándékkal azt
akarta megmutatni, mily drága számára ez az ima. Erre hívta meg Bernadette-t,
ezért kísérte a kislány Ave-ját, ezért imádkozta vele lassan a rózsafüzért,
mely arany rózsaként tündöklött, mely lábain világosan látható lett. Válaszolj,
kedves fiatal pár, válaszolj mennyei Anyád ezen meghívására; biztosíts új
családod imádságai között díszhelyet az ő rózsafüzérének.